Egy brilliáns magyar diák megkapta a legnagyobb országos orvosi elimerést a beteg ízületek kezelési módjának felfedezéséért.


Anyag közzététele:

2019 szeptemberében az európai reumatológusok kongresszusán valami hihetetlen dolog történt. Az egész terem 10 percig tapsolt a pódiumon állónak. Ez Mitrai Péter - magyar diák volt. Éppen ő volt az, aki javasolta, hogy alkalmazzanak egy egyedi képletet, amely segít helyreállítani a beteg ízületeket.

Péternek nagyszerű javaslata volt, amelyet a magyarországi tudósok figyelembe vettek. A Reumatológiai Intézet, az Orvostudományi Egyetem specialistái és még sok más szakember vett részt a termék kidolgozásában. Már elkészült és kiváló eredményeket mutat.

Hogyan mentheti meg ez az új készítmény milliók életét és az emberek miért kaphatják meg 39 , a mai kiadásban ezt mutatjuk be önöknek.

Riporter: Péter, Ön a világ 10 legokosabb orvostanhallgatója közé tartozik. Miért döntött úgy, hogy pont az ízületi megbetegedésekkel fog foglalkozni?

Nem igazán akarok erről nyilvánosan beszélni, de a motiváció teljesen személyes jellegű. Néhány évvel ezelőtt édesanyám vérmérgezésben halt meg, amely az ízületek bomlása miatt kezdődött. Úgy tűnt minden rendben van, panaszkodott egy kis ízületi fájdalomra, de aztán rájöttem, hogy egyszerűen csak elhallgatta előlem, hogy ne aggódjak miatta. Aztán az orvosok hanyagsága és a nem megfelelő kezelés miatt vérmérgezést kapott. És kész, az ember nincs többé. És a nagymamám is emiatt halt meg. Ekkor kezdtem el tanulmányozni azokat a problémákat, amiket az ízületi betegségek okoznak. Megdöbbentem, amikor rájöttem, hogy a gyógyszertárakban kapható legtöbb tabletta és kenőcs többsége csak haszontalan vegyszer, amelyek még jobban károsítják az ízületeket és tönkreteszik a májat. És édesanyám minden nap szedte őket.

Az elmúlt három évben teljesen ennek a kérdésnek szenteltem magam. Valójában az ízületkezelés új módszere, amiről most mindenki beszél, a diplomamunkám megírása közben született meg. Rájöttem, hogy valami újdonságot fedeztem fel. De nem gondoltam volna, hogy érdeklődést fog kelteni különböző körökben.

Kik érdeklődtek?

Amint megjelentek a publikációim a módszeremről, azonnal ajánlatokat kaptam az ötlet eladására. Az elsők a franciák voltak, akik 120 ezer eurót ajánlottak. Az utolsó egy amerikai gyógyszergyártó cég volt, amely 35 millió dollárért akarta megvásárolni. Most megváltoztattam a telefonszámomat és többé nem használom a közösségi hálókat, mert minden nap minden kommunikációs csatornán csak ajánlatokat kapok.

De amennyire én tudom, nem adta el a felfedezését.

Persze, hogy nem. Lehet, hogy nem fog túl szépen hangzani, de nem azért fejlesztettük ki, hogy külföldön használják. Mi történik, ha külföldieknek adom el? Ők kapják meg a szabadalmi jogokat, megtiltják másoknak a gyártását és felemelik az árát. Lehet, hogy fiatal vagyok, de nem bolond. Ilyen helyzetben egyszerűen nem sikerül majd meggyógyítani a beteg embereket. Egy külföldi orvos azt modta, hogy egy ilyen gyógyszer legalább 3 000 dollárba kell, hogy kerüljön. És ez nem a felső határ. Ki tudja megvenni 3 000 dollárért?

Ezért amikor ajánlatot kaptam az államtól egy nemzeti termék kifejlesztésére, rögtön igent mondtam. A legjobb szakemberekkel dolgoztunk együtt a Szívsebészeti Intézet, Orvostudományi Egyetem, Reumatológiai Tudományos Intézet kutatói közül. Csodálatos volt. Most már befejeződtek a készítmény klinikai vizsgálatai.

Állami részről a fejlesztést Peterdi Máté reumatológus koordinálta, aki az orvostudományok doktora, professzor, akadémikus, a Reumatológiai Intézet igazgatóhalyettese, a Magyar Orvosi Akadémia reumatológiai tanszékének vezetője. Megkértük, hogy meséljen az új termékről és a vele kapcsolatos tervekről.

Riporter: "Mi a lényege Mitrai Péter ötletének. Tényleg segít teljesen helyreállítani a beteg ízületeket?"

Péter ötlete - ez egy új megközelítése az ízületek és a periartikuláris szövetek helyreállításának. Hogyan hatottak a régi készítmények? Csak megállították és csak egy kis időre szüntették meg a fájdalmat, nem hatottak a szervezetre sejtszinten. Így nem szüntették meg magát a fájdalom okát, az ízületek uyganolyan rossz állapotban voltak, sőt néha még rosszabbá is tették azokat minden egyes kúra után.

Péter új módszere beindítja a porc- és csontszövetek regenerálódási folyamatát, megállítva a azok sorvadását és lezárva a fertőzés forrását. Ennek köszönhetően visszaállítja a vér szabad hozzáférését az ízület csontszöveteihez és íly módon elkezdődik a regeneráció folyamata. Emellett pótolja az ízületi folyadék hiányát, ami helyreállítja az ízület működését és rugalmasabbá teszi azt. Ilyen nagyszámú orvos és orvostudományi szakember közreműködésével a módszer alapján egy hatásos szer kidolgozása volt a cél.

Riporter: "A beteg ízületek tényleg ennyire veszélyesek?"

Látta az elhalálozási statisztikáit? Több mint 35 000 embert vált nyomorékká. Ezek közül 10 000 körül van azok száma, akik teljesen lebénultak. Körülbelül 15 000 ember a vérmérgezésbe és a szepszisbe halt bele, ami az ízületek és a periartikuláris szövetek sorvadása miatt kezdődött. A beteg ízületek nemcsak a fájdalomé és a nyomorékká válásé, hanem állandó fertőzésforrása is a szervezetnek, amely vérmérgezést és szepszist vált ki. Az ízületek elrothadnak, a fertőzés szétterjed az egész szervezetben, ami óriási hatással lesz az összes szervre. Ez azt jelenti, hogy minden ember, akinek beteg ízületei vannak, lényegében belülről rothad kifelé. Bármelyik pillanatban megállhat a szív, elpattanhat egy ér a fejben, májrák alakulhat ki vagy veseelégtelenség. Nem beszélve a nyomorékká válásról vagy az ízületi tumorról. Egy beteg sincs biztonságban.

Riporter: "És mi van a kezeléssel? Sok gyógyszer van az ízületek helyreállítására."

Valójában épp ez a probléma, hogy túl sok van belőlük. De mindegyik az interjú elején ismertetett elven alapul. Az ember csak rövid ideig érzi jobban magát. De egészében véve rosszabbul hatnak az ízületekre, mint kezelik őket. A segítségükkel lehetetlen meggyógyítani az ízületeket 39 . Ebben Péternek teljesen igaza volt. Ha megnézzük a gyógyszertárakban árusított készítmények összetételét, minden szakember rájön, hogy csak szélsőséges esetekben szabad őket szedni.

Riporter: De vajon kapható lesz-e a termékük gyógyszertárakban? És egyébként mennyibe fog kerülni?

Tudja, amikor világossá vált, hogy valami hasznos dolog van a birtokunkban, a gyógyszerészek elkezdtek támadni bennünket minden oldalról. Péternek is felajánlották még a legelején, hogy adja el az ötletét. Nem azért, hogy a saját országukban gyártsák. Épp ellenkezőleg, hogy megakadályozzák a gyártását. Az ízületek gyógyítása a legnagyobb jövedelemforrás a gyógyszerpiacon. Csak az USA-ban több milliárd értékű gyógyszert adnak el. Termékünk jelentősen megváltoztathatja a piaci helyzetet. Senki nem fog minden hónapban pénzt költeni a régi gyógyszerekre, ha megvehet egy Arthrolon gélt és elfelejtheti az ízületi problémákat.

A gyógyszer üzletláncok a gyógyszeripari cégek partnerei, amelyekkel egy csapatban dolgoznak. És ez természetesen a gyógyszereladástól függ. Épp ezért a mi készítményünkről hallani sem akarnak. Annak ellenére, hogy most ez az egyetlen az Egészségügyi Minisztérium által hivatalosan ajánlott szer az ízületek helyreállítására.

Riporter: "De ha a termék nincs ott a gyógyszertárakban, hol lehet kapni?"

Úgy döntöttünk, hogyha az átlagos gyógyszertárak hallani se akarnak rólunk, akkor megoldjuk nélkülük. Megszerveztük az Arthrolon közvetlen terjesztését. Közvetítő nélkül, magángyógyszertár formájában. Számos lehetőséget megvitattunk és a leghatásosabbat választottuk. Az a személy, aki ki akarja próbálni az Arthrolon gélt, megrendelői kérelmet hagy a № 1 internet gyógyszertárban. Az Egészségügyi Minisztérium, miután megkeresik őket, konzultálnak és elküldik a terméket tesztvizsgálatra. Az Egyészségügyi Minisztérium kelt . rendelete értelmében az online gyógyszertár már működik. Ma már szinte mindenkinek van internete. Még ha az embernek nincs is számítógépe, akkor van telefonja internethozzáféréssel. Mindenki hagyhat egy kérelmet a rendelésre.

Minden személy, aki .-ig bezárólag kitölti a megrendelőlapot, kap egy csomag Arthrolon gélt 39 . Ez a mi közös ügyünk a Kardiológusok és Reumatológusok Társaságával, hogy felhívjuk az emberek figyelmét erre a termékre és bebizonyítsuk, hogy hatásos. Reméljük, hogy a "világ szája" működik majd és minden egyes ember, aki sikeresen meggyógyult, ajánlja majd a terméket barátainak is.

Riporter: "Mennyibe fog kerülni a készítmény mindenki más számára?"

A készítmény gyártása sokba kerül, mivel nagyon jó minőségű összetevőkből áll, amelyek tényleg segítenek a megbetegedések kezelésében. Megbeszélést folytattunk a kardiológusok és reumatológusok szövetségével, akik segítőkészek voltak és magukra vállalták az Arthrolon előállítási költségeinek jelentős részét, ezzel minimálisra csökkentve az árat a betegek számára. Szerencsére a vezetőség érti annak fontosságát, hogy egy ilyen készítmény elérhető kell, hogy legyen az egész lakosság számára, nemcsak néhány embernek. Ehelyett arra törekszünk, hogy ne adják el külföldre és ne exportálják, árusítsák csak Magyarországon.

Bárki, aki kitölti a vásárlói kérelmet eddig a dátumig, megkapja az Arthrolon terméket kedvezményesen.



Próbáljon szerencsét!
Forgassa el a kereket, és kap egy esélyt arra, hogy az Arthrolon 78 helyett 39 vásárolja meg!

SPIN
Gratulálunk.

Megrendelheti a terméket 39

Minden, amit tennie kell, írja be a nevét és a telefonszámát.
Siessen! Ennyi ideje maradt:

10:00

Régi ár:

78

Új ár:

39



Gratulálunk.

Megrendelheti a terméket 39



LÁTOGASSON EL A HIVATALOS WEBOLDALRA ÉS VÁSÁROLJA MEG KEDVEZMÉNYESEN AZ ARTHROLON TERMÉKET